A MetalDates szervezésében november 2.-án lefutott egy koncert, Nightmare on November fedőnévvel. A The Talking Horse két tagját sikerül elkapnom, és egy cigi mellett dumálgattunk kicsit. A fiúk nagyon nagy formák, a beszélgetés oldott és pörgős volt.

A koncert eleje kissé nehézkesen indult technikai okok miatt, de a banda remekül megoldotta és Bonyhád imádta őket! Ha kíváncsiak vagytok az eddigi életükre, és a terveikre olvasd végig a riportot.


Vannak szálak amik Bonyhádhoz kötnek titeket vagy, hogy jött az hogy ti itt játszotok?
Balázs: Az énekesünk szervezte ezt az egészet. De mivel Bonyhád ilyen közel van Pécshez elég kézenfekvő volt, hogy mi ide eljöjjünk játszani.
Nándi: Bevallom először járok Bonyhádon, de tök tetszik.


Úgy tudom, hogy a banda kb egy éve van ebbe a felállásban és elég sok tehetségkutatón és fesztiválon megfordult már. Mesélnétek nekem erről is egy kicsit?
Balázs: Egy bő éve lassan inkább most már 1,5 évnek mondjuk azt az 1 évet. Voltunk 3-4 tehetségkutatón. Ezek azért voltak jók mert kapcsolatokat tudtunk kialakítani és most ennek a gyümölcse az, hogy el tudunk menni erre-arra játszani. Igazából Pest-Pécs az a tengely ami a legjellemzőbb. Voltunk Rockmaratonon például a nyáron az jó volt. Jövő kedden megyünk. Van egy ilyen egyetemi zenekarok fesztiválja Pécsen. Aztán voltunk Pesten R33-on, A38-on,


Tudtok nekem mondani valami parás szitut mondani, ami vicces volt?
Balázs: Én most nem tudok ilyet mondani. Persze vannak olyan szituk amikor valaki majdnem elájul a színpadon ilyen-olyan okok miatt (a fiúk felnevetnek)…kiugrik a gitárkábel és az illető ugyanúgy játszik….
Nándi: Volt egy most is, amikor idefele jövet Balázs becsípte a haját a kocsiba,az poén az egészbe, hogy gyerekzáras a kocsi és nem tudott kiszabadulni. (Nándi nevet)


Hogyan és kik szokták a dalaitokat írni? Honnan tudjátok, hogy ez most jó, szeretni fogja a közönség?
Nándi: A dalokat együtt szoktuk írni 5-en. Jönnek különböző témák így a zenekartagoktól, ezeket szépen elkezdjük variálni. Azt hogy egy szám mikor készül el soha nem tudjuk rögtön, van hogy elviszünk koncertre egy számot, aztán egy hónap múlva teljesen máshogy néz ki, tehát ezek folyamatosan fejlődő dolgok. Azok amik most fenn vannak az interneten, azok se így szólnak már teljesen.
Balázs: Az hogy a közönségnek tetszik-e arról fogalmunk nincs, a lényeg az az, hogy ennek az 5 tagnak tetszik a szám egyenlő mértékben. De mondjuk általában akkor jó egy szám, ha nem jut az embernek eszébe közbe kimenni sört venni vagy pisálni.


Feltennék nektek pár érdekes kérést is, hogy megtudjam mennyire vagytok kreatívak.
Melyik a rosszabb, ha Dundika énekel vagy ha Kiszel Tünde vetkőzik?
Levente: Ne válaszolj! (nevet)
Balázs: Én nem tudok választani annyira jól hangzik mindkettő.
Nándi: Hiába nézel így rám…azt tudjuk Gálvölgyi óta, hogy az agyhalál után is van élet.

A szitu a következő: A Föld nevű bolygón az ember populáció kihalásnak indul…csak ti segíthettek ezen és két nő áll a rendelkezésetekre, név szerint Geronazzo Mária vagy Kiszel Tünde?
Balázs: Azt kell, hogy mondjam az ember szorult helyzetben mindenre képes…szóval, ha az emberiség megmentése vagy a saját örökítő anyagom, az én génkészletem továbbvitele a tét, akkor lehet nem válogatnék.
Nándi: Szerencsére te már megtetted…(nevetnek)

Mik a terveitek az elkövetkezendő időszakra?
Nándi: rövidtávon ma csinálunk itt egy fasza kis koncertet. Hosszú távon meg még többet.
Balázs: valami olyasmi, hogy a koncertjeink megfelelő színvonalon legyenek. Kimerhetek olyat állítani, hogy egy albumnyi anyag megjelentetése,mondjuk úgy egy év távlatában!? Most lett kész a 2. EP 3 számmal szóval 6 szám a 1,5 év alatt ami szerintem egész jó, de azért egy teljes albumit jó lenne és illendő lenne megvalósítani.
Nándi: Szerintem ez így egy korrekt cél, mármint egy olyan cél amihez jó is ha tartjuk magunkat.

Mit üzenetek a rajongóknak és a MetalDates olvasóinak?
Nándi és Balázs: Gyertek koncertre!

Szőcs Alexandra

#001 - Supernem interjú

2012.09.29. 21:11

Nos Supernem és Kipu koncerten jártam, ahol volt lehetőségem elkapni a srácokat egy rövid interjúra. Oldott volt a hangulat, gyorsan pörögtek a kérdések, sok minden kiderült a bandáról. Érdekel miből született a Rendőrsztori című számuk? Ha igen akkor csak olvasd el ;)

Hogy vagytok?
Szabi: Remekül, Pécs városát már régóta a szívünkbe zártuk. Mert kurva jó, egyszerűen jó a kisugárzása. Videóklippet forgattunk itt, és évek óta játszunk Pécs városában rendszeresen. Alig vártuk, hogy az Uránia moziban is színpadra tudjunk állni.

És mi is ez a kapocs az Uránia mozi és a Supernem között? Mindenhol a ti felirataitok vannak és a videóklippet is itt forgattátok. Csak egy egyszerű koncerthelyszín, vagy annál többről van szó?
Szabi: Hát igazából a Szabolcs barátunk, aki ezt a helyet megálmodta, ő kért meg arra minket, hogy itt forgassuk az "Irány a moziba be" című számunkhoz a klippet. Majd amikor ez kész lett, felhívott, hogy mi lenne ha a dalszövegből idézetek lennének kitéve.Ez nagyon nagy megtiszteltetés, és marhára jó érzés volt látni itt a szövegeinket Pécs városának moziának a falán... Hát kurva jó érzés.

Milyen volt a fesztiválszezon?
Tibi: Sok mindenre emlékszem...Én mindenkinek azt mondom, hogy éltem legszebb nyara volt ez minden szempontból igaz, még szakmailag is. Jó időben, jó színpadokon, sok embernek és jól játszottunk,azt hiszem ezt bátran állíthatom. Úgyhogy bárcsak minden nyár, és az egész év ilyen lenne. Ezt kívánom mindenkinek... illetve csak magunknak *Szabi felnevet*

A Tufapop a 4. lemezetek, amiben rengeteg újítás fedezhető fel, talán a legszembetűnőbb, hogy kibővültetek 4 főre, és az új hangzás. Mi lesz a következő dobás? Hova fejlődik még a Supernem?
Szabi: Hát figyelj igazából most elkaptunk egy olyan hangzást, meg irányvonalat, ami szemmel láthatóan egyre több embernek tetszik. Gondolkodunk már az új anyagon, de igazából nem tudok mondani róla semmit, mert tényleg ilyen elkezdjük csinálni, aztán majd kiderül, hogy mi lesz. Nem vagyunk elborult arcok, tehát igazából úgy akarunk szórakoztatni, hogy közben mi is jót szórakozunk. Ez övezi a Supernem munkásságát. Majd próbálunk odavágni még jobban.

 

Hogy készülnek a dalaitok? Ha elkészül egy szám, honnan tudjátok, hogy az jó?
Szabi:Van olyan dal amin azonnal hallatszik, hogy kész, van amivel többet kell foglalkozni, és vannak olyan dalok, amik évek óta a fiókban vannak. Lehet, hogy majd egyszer lesz belőle valami,de nem biztos. Ez egy hosszú és érdekes folyamat. Sokan szoktunk rajta üldögélni, de vannak olyan trackek amik így azonnal megszólalnak.
Kovács Ákos Dadan(menedzser): De Szabi had mondjak valamit, bár én nem vagyok az alkotói folyamat része,de szerintem, egy alkotó ember, ahogy az én tapasztalatom mutatja - ami nem kevés -, ha az ember csinál valami jót, akkor pontosan tudja, hogy jót csinál. Tehát, hogy ha valami jó elkészül, akkor tudjuk, hogy jó!

Na akkor jöjjenek az érdekesebb kérdések, ezt mondjuk a KIPU zenekarnak is fel fogom tenni, kíváncsi vagyok ki, milyen frappánsan válaszol. Maradjunk Pécsen. Széchényi tér több ezer ember. Egyszer csak négy félmeztelen pina felmászik a színpadra. Mögöttük habzó szájjal a pasijaik. Mit csináltok?
Imi:Rágyújtok egy cigire.
Szabi:Lesmárolom a csávókat.
Tibi:Azt mondom a csávóknak, hogy sajnálom, a többi a biztonsági őrök dolga.

Egy rendőrsztoris este, vagy egy romantikus este a barátnővel?
Közösen: Nyilván egy rendőrsztoris este, vagy egy barátnős sztori a rendőrökkel. Vagy rendőrsztori után egy meghitt este a barátnőddel a sitten. Egy meghitt gumibotozás otthon? De a legjobb ha a rendőr a barátnőd.

Kötelező választás. Duett. Cristofel vagy Kiszel Tünde. Kit választotok, és miért?
Juujjj...nehéz. De jó kérdés. Abbahagyjuk a zenélést.

A legnagyobb szopatás amiben részt vettetek, mint szopató, vagy szenvedő alany?
Szabi: Még most is zajlik! Velem volt egy pár, de húú... elég hosszú sztorik. Meg sok volt, ebből igazából sportot űzünk.

Mi az amit mindig meg akartatok csinálni, de még nem volt rá lehetőség?
A holdra menni. Nem egy közös álom, de igazából minden mást megcsináltunk.

A következő a kép: Gyorshajtás, lejárt jogsi, egy meleg rendőr igazoltat. Mit csináltok?
Tibi: mind a három megszokott nekem lenni, meg még egy kis ittas vezetés.
Szabi: én átülök a másik ülésre.
*kis diskurzus, kinek mennyi időre vették el a jogsiját*
Bálint: Szabinak 5 évre vették el a jogosítványát a rendőrszotoris este miatt.

Tehát arról született a szám?
Persze. Az megtörtént esemény, minden szava igaz.

Üzenet a rajongóknak és a MetalDates olvasóinak?
Kitartás. Gyerekek! Gyerünk! Hajrá!

Lukács Dániel

Képek a koncertről

süti beállítások módosítása